|
A Rendőrtiszti Főiskola (a
továbbiakban: RTF) a hazai felsőoktatás autonóm rendészeti
felsőoktatási intézménye, amely kiegyensúlyozott
jogszabályi környezetben, stabil fenntartói háttérrel,
hosszútávon prognosztizálható megrendelői igényekkel, a
kölcsönös előnyökön alapuló két- és többoldalú együttműködéssel
a teljes rendészeti ágazat és a magánbiztonsági szféra számára
megbízható felsőoktatási partnerként kiforrott filozófiával,
pozitív jövőképpel, határozott identitással és sajátos
arculattal eredményesen betölti rendeltetését, eltökélten
megfelel hivatásának és a vele szemben támasztott
követelményeknek, és amelynek tevékenységében az
oktatás, a nevelés és a rendészetet tárgyának tekintő tudományos
kutatómunka egységes egészet képez.
Alapítása és jelene
Az RTF-et az 1970. évi 39.
számú törvényerejű rendelettel alapították. A tvr. az RTF
feladatául a Belügyminisztériumban rendszeresített munkakörök
betöltésére alkalmas, magas szakmai képzettségű rendőrtisztek
felkészítését, valamint az Igazságügyi Minisztérium
büntetés-végrehajtási tiszti állományának utánpótlását jelölte
meg.
A képzés állambiztonsági
(ma nemzetbiztonsági), bűnügyi, közbiztonsági (jelenleg
közrendvédelmi és közlekedés-rendészeti), igazgatásrendészeti,
valamint büntetés-végrehajtási szakokon kezdődött meg. Mindez
1987-től a vámnyomozói (jelenleg pénzügyi nyomozó), 1991-től a
vámigazgatási, 1992-től a határrendészeti, 2000-től a
gazdaságvédelmi, 2003-tól a katasztrófavédelmi, 2006-tól a
(magán)biztonsági lehetőséggel bővült; a nemzetbiztonsági szak
szünetel.
Az RTF – amelynek
fenntartója az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium – a
rendészeti ágazat szervei, így különösen az IRM
Büntetés-végrehajtási Szervezet és a Rendőrség, az ÖTM Országos Katasztrófa-védelmi Főigazgatóság, a PM Vám- és
Pénzügyőrség számára, valamint a magánbiztonsági szféra részére
nappali tagozaton három éves, levelező tagozaton négy éves
felsőfokú alapképzés, illetve három féléves szakirányú
továbbképzés keretében képez tiszti, közalkalmazotti,
köztisztviselői munkakörök betöltésére hivatott, felsőfokú
képesítésű rendészeti szakembereket.
Hivatásával folyamatosan
kettős célt teljesít: magas kvalitású, a nemzetközi színtéren is
helytállni képes és tájékozott szakembereket képez a rendészet
jelenlegi feladatainak eredményes ellátására, ugyanakkor a
posztgraduális képzéssel szakembereket készít fel a rendvédelmi
testületek jövőre orientált fejlesztésének kezdeményezésében és
végrehajtásában történő hozzáértő részvételre.
A főiskolai hallgatók
létszámát évről évre a szakmai szervek létszámigényei, az
államilag finanszírozható létszám és az RTF befogadó kapacitása
határozzák meg. A nappali tagozatra évente 160-180 hallgató nyer
felvételt; a levelező tagozaton évfolyamonként 200-250 hallgató
tanul; a szakirányú továbbképzési szakokon kurzusonként 60-90 a
hallgatók létszáma; a rendőrszervező
szaktanfolyamokon, valamint a továbbképző tanfolyamokon évente többszáz rendészeti szakember vesz részt.
Az RTF nappali tagozatán
végzett és a tanulmányi előmeneteltől függően hadnaggyá vagy
főhadnaggyá előléptetett hallgatók helyi és területi szerveknél
történő elhelyezkedését a képzésben és a foglalkoztatásban
érintett országos hatáskörű parancsnokságok garantálják. A
pályakezdők többsége beosztott tisztként, kisebb részük
vezetőként kezdi meg a tevékenységét.
Jövőképe –
küldetése (missziója), stratégiai célkitűzése, konkrét céljai
Az Európai Unióban a
személyek szabad áramlása a négy alapszabadság egyike. A
felsőoktatás európai szintű és átfogó reformjának alapgondolata
szerint, az egységesülő Európában mielőbb biztosítani kell az
uniós munkaerőpiacra felkészítő nemzeti felsőoktatási rendszerek
közelítését, összehasonlíthatóságát és átjárhatóságát annak
érdekében, hogy minél hathatósabban elősegítsük a végzettek
majdani munkaerőként való alkalmazhatóságát. Az RTF helyesen
érti, hogy a rendészeti ágazatra és az azt kiszolgáló rendészeti
felsőoktatásra is érvényes ez az alapvetés.
Figyelemmel az európai
egyetemek Magna Chartájában és a Bologna-folyamat más
deklarációiban rögzített szellemi értékekre, valamint a
felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvényre és
végrehajtási rendeleteire, továbbá korábban elfogadott
küldetésnyilatkozatára és fejlesztési stratégiájára, a
működésének 35. évfordulóját ünneplő RTF a jövőbeni
küldetésének tekinti, hogy:
1.
a Magyar
Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásával az egységes
európai felsőoktatási és kutatási térségen belül, illetőleg az
egységes európai belbiztonsági térség kialakítása és az annak
részét képező egységesülő rendészeti felsőoktatás
megteremtésének folyamatában képes legyen betölteni szerepét a
korszerű rendészeti szakmai és rendészettudományos ismeretek
létrehozásában, közvetítésében és átadásában;
2.
javuljon
hazai és nemzetközi versenyképessége, erősödjék az oktatással, a
kutatással és a fogyasztói szférával való együttműködésének
hatékonysága, javuljon a társadalom és a rendészeti ágazat
igényeit kielégítő képzés minősége, fejlődjék a költségvetés
feltételeihez való alkalmazkodás képessége, növekedjék a
hallgatói esélyegyenlőség, megkezdődjék a nemzetközi hallgatói
és oktatói mobilitás, továbbá, hogy tevékenységében és
működésében folyamatosan és egyre fokozottabban érvényesüljön a
képzés és a tudományos kutatás szabadsága;
3.
a
Bologna-folyamat konstruktív adaptációja eredményeként 2006-tól
2014-ig – felmenő rendszerben – a rendészet területén korszerű,
lineáris, több-ciklusú képzéssel minden tekintetben modern
rendészeti felsőoktatási intézménnyé válva, lehetőségeinek
maximális kiaknázásával szolgálni fogja a tudásalapú társadalom
kiépülését, valamint önmaga minél gyorsabb és hatékonyabb
beilleszkedését az egységes Európai Felsőoktatási Térségbe,
továbbá a képzést megrendelő rendészeti szervek és
magánbiztonsági szféra uniós harmonizációját.
Stratégiai célkitűzése,
hogy saját alapjain továbbfejlődve a jövőben is autonóm,
többciklusú, eu-komform, a rendészeti felsőoktatás itthon és
külföldön egyaránt elismert intézményeként továbbra is
biztosítja a versenyképes kiváló szakmai tudás elsajátítását, a
nemzeti és európai értékek iránt elkötelezett rendészeti
szakértelmiség nevelését; megerősíti tudományos-szellemi központ
jellegét; fokozottan bekapcsolódik a felnőttképzési rendszerbe
és biztosítja az élethosszig tartó tanulás periodikus,
célorientált lehetőségét.
A küldetést az alábbi
konkrét célok teljesítésén keresztül kívánja megvalósítani:
-
erős, cselekedni képes és tettre kész rendészeti
felsőoktatási intézmény, ’s az ehhez igazodó struktúra,
-
költségtakarékos és hatékony alaptevékenység, valamint működés,
-
korszerű,
európai színvonalú intézmény,
-
az oktatás,
a nevelés és a tudományos kutatás minőségi
fejlesztése,
-
az
érdekképviseleti szervezetekkel kölcsönös érdekeken nyugvó,
korrekt együttműködés.
A stratégiai célkitűzés
és a konkrét célok megvalósulása
Az RTF-en zajló
modernizációs folyamatban – az akadémiai, az
intézmény-irányítási és az intézmény-finanszírozási reform
eredményeként – egyeztetve a rendészeti szervekkel, valamint a
fenntartó Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium, továbbá a
Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság támogatásával és az
oktatási miniszter engedélyével 2006-tól felmenő rendszerben a
rendészeti ágazat területén korszerű, lineáris és több-ciklusú
felsőoktatást hozunk létre. A külföldi relációban is modern
rendészeti felsőoktatás a jogi és igazgatási képzési területen,
az igazgatási képzési ágban rendszerbe illesztett rendészeti
képzési programokat fogja össze.
Az eu-kompatibilis
rendészeti felsőoktatás első képzési főciklusában, a felsőfokú
alapképzésben (bachelor, baccaleureus) felsőoktatási
alapfokozatot és felsőfokú rendészeti szakképzettséget lehet
szerezni.
Az elsőre épülő második
képzési főciklus, azaz a mester-képzés (master, magister)
mesterfokozatot és az azt igazoló rendészeti mester-oklevelet
eredményez, és ezzel megvalósul a rendészeti felsőoktatásban a
mintegy másfél évtizede jogosan hiányolt, kvázi szakmai
„egyetemi kimenet”.
A későbbi, harmadik
képzési főciklusban doktori (PhD) fokozatot lehet majd
elnyerni.
A 2006-ban megkezdett első
képzési főciklusban az integrált Bűnügyi igazgatási szakon
a korábbi bűnügyi nyomozó, a gazdaságvédelmi nyomozó és a
pénzügyi nyomozó szakok, illetve a Rendészeti igazgatási
szakon a büntetés-végrehajtási, a határrendészeti, az
igazgatásrendészeti, a katasztrófavédelmi, a
közlekedésrendészeti, a közrendvédelmi és a vámigazgatási szakok
szakirányokká váltak. Új szakirányként 2006-tól belépett
a biztonsági, amely a magánbiztonsági szféra fogyasztói igényeit
hivatott kielégíteni.
Az RTF szakainak
szakirányokká történő válása szükségszerűen következett a
bolognai követelményekből (szakszám-csökkentés, szakintegráció),
de ez egyáltalán nem jelent visszalépést a képzési
célokban és követelményekben, összességében az RTF-en folytatott
rendészeti tisztképzés minőségében és rangjában.
A megszerzett (bachelor)
szakképzettség birtokában a végzettek tisztként,
köztisztviselőként, közalkalmazottként, vagy „civil”
munkavállalóként megkezdhetik pályájukat a rendészeti
szerveknél, illetve a magánbiztonság területén.
A második képzési
főciklusban 2008-tól a mesterképzés döntően a Rendészeti vezető
szakot, mint saját mesterszakot, illetve kisebb részben az
együttműködő felsőoktatási intézmények mesterszakaihoz való
csatlakozást foglalja magában.
A megszerezhető
master-képesítés (okleveles rendészeti vezető) birtokában a
végzettek folytatják szakmai pályafutásukat, és annak folyamán
részt vehetnek az intézményünkben szervezett szakirányú
továbbképzésben, illetve az élethosszig tartó tanulás más
képzési formáiban.
A harmadik képzési
főciklust jelentő doktori (PhD) képzést illetően
intézményünk – középtávon – együttműködési megállapodások
alapján partner-intézmények doktori iskoláiban közreműködik a
doktori programok és alprogramok kidolgozásában, valamint a
rendészeti szakemberek, oktatók és kutatók doktori képzésében.
Ezzel párhuzamosan mindent megtesz annak érdekében, hogy
előkészítse, és 2011 után megkezdje a saját –
rendészettudományi – doktori iskolájában a képzést.
A jövőben az RTF – az
eddigieknél határozottabban – a minőségi jegyek irányába kíván
elmozdulni, és még tovább szélesíti a képzési kínálatát.
Képzési palettánkat újabb
alapképzési és mesterképzési szakok, illetve szakirányok
alapításával, szakértő-képzéssel tervezzük bővíteni a polgári
nemzetbiztonsági, a bűnmegelőzési, a bevándorlási és más
releváns területeken. A rendészeti szervek számára újabb cél- és
átképző tanfolyamokat ajánlunk fel. A nyitás jegyében
továbbszélesítjük a civil (közterület-felügyelet, polgárőr
szövetség és más) szervezetek részére tartandó tanfolyam-jellegű
és az Országos Képzési Jegyzékben szereplő felkészítéseket.
Összességében az RTF az
elmúlt három és fél évtizedben betöltötte rendeltetését,
megfelelt a vele szemben támasztott követelményeknek. Egyrészt a
felsőfokú képesítésű rendőr, határőr, büntetés-végrehajtási és
pénzügyőr szakemberek képzésének meghatározó színterévé vált,
valamint hozzájárult a nemzetközi, továbbá hazai mércével
megmért és elismert, „rendészeti szakértelmiség” kialakulásához
és megerősödéséhez. Másrészt az RTF a felsőoktatási
intézményháló teljes jogú tagjaként felhatalmazást nyert a
rendészeti tisztképzésben az állami és szakmai felsőfokú
képesítés, illetve az azt tanúsító oklevél kiadásához, ’s
elfoglalta a hazai felsőoktatásban az őt joggal megillető
helyét.
Modernizációs
erőfeszítései eredményeként, az RTF a rendészeti képzés és
rendészettudományos kutatás hivatott centruma, amely képes más
jelentős, a rendészethez kapcsolódó képzési feladatok végzésére,
illetve koordinálására is.
A megrendelői és
fenntartói igényekkel és támogatással, valamint a rendészeti
képzés filozófiájával összhangban eddig megtett lépései alapján
az RTF-nek minden esélye megvan arra, hogy az intézményben folyó
képzést és tudományos kutatást a jövőben is egyaránt elismerően
értékelheti a rendészeti ágazat, a társadalom egésze, valamint
az európai normák és trendek szerint fejlődő uniós rendészeti
felsőoktatás is.
* * *
|